Zsolt 12 éves, agydaganattal műtötték
|
|
Zsolt 10 éves korában, 2009 októberében esett át az agydaganat eltávolító műtéten.
A beavatkozást kemoterápia, sugárkezelés, majd ismét kemoterápiás kezelés követte. A fiú minden idegsejtjével a gyógyulásért küzd.
|

 |
Dorina 3 éves beteg kislány
|
|
Dorina Nephrosis szindrómával került kórházba.
Dorina 2010 áprilisának elején Nephrosis szindrómával került kórházba. Sajnos az év augusztusa óta nem reagál a gyógyszerekre.
|

 |
Márk dongalábakkal született
|
|
Márk 2007-ben dongalábakkal, látási fogyatékossággal, és mint utóbb kiderült, beszédkészségi problémákkal született.
Nyolc hónapos koráig gipszben volt mindkét lába 2 hét gipsz, 1 hét pihenőidő szakaszokban.
|

 |
Istvánka élete a Debreceni Gyermekonkológiához van kötve
|
|
Istvánka 2007 februárjában született, de nem sokáig élvezhette felhőtlenül a gyermekek gondtalan életét.
2,5 éves korában ALL-t azaz Akut Lymphoid Leukémiát diagnosztizáltak nála. Ez a megnevezés a vérképzőszerv daganatos megbetegedését jelenti, ahol a fehérvérsejtek nem fejlődnek ki rendesen, majd annyira elszaporodnak, hogy létszámban felülmúlják az egészséges sejteket.
|

 |
A beteg Balázst is támogatja az alapítvány
|
|
Balázs kálváriája már a megszületése előtt megkezdődött.
A 30. terhességi hétig minden rendben zajlott, ám a 30. heti rutin, UH vizsgálaton kiderült, hogy nagy baj van. A méhlepény harmadfokban volt érett, vagyis infarktus közeli állapotban volt.
|

 |
Tibor 11 éves beteg kisfiú
|
|
Tibor cisztás fibrózisban szenvedő kisfiú.
Tibor csak 11 éves, de már régóta nagyon komoly betegséggel küzd. A cisztás fibrózis egy genetikai anyagcsere betegség, amelyet a kisfiú esetében 15 hónapos korában diagnosztizáltak, amikor haspuffadás, bűzös széklet, és emésztési zavarok miatt került kórházba.
|

 |
Lőrinc 3 éves epilepsziás fiú
|
|
Lőrincet már születése előtt megtámadta a betegség.
Édesanyja 23 hetes terhes volt vele, amikor az orvos az ultrahangos vizsgálat során észlelte, hogy valami nem stimmel a magzattal.
|

 |
Krisztián betegségével Szegedre jár kezelésre
|
|
Krisztián születése óta súlyosan beteg kisfiú.
Krisztián 2006-ban született, váratlanul, a 29. hétre. A kisfiú súlya alig 1270 gramm volt, III. fokú kamrai vérzés súlyosbította állapotát. Lélegeztetőgépre került, egyre nőtt a fejtérfogata, kritikus volt az állapota.
|

 |
Lilla 3 éves harmadfokú égést elszenvedett kislány
|
|
A pici lányka másfél éves korában fürödni készült édesanyjával.
Ez a fürdetés is ugyanúgy indult, mint bármely más napon, de sajnos tragikus fordulat következett be.
|

 |
Gergely születése óta beteg
|
|
Gergely születése óta beteg kisfiú. 2006. március 12-én született alig 840 grammal, koraszülöttként.
Születése után 27 napig volt lélegeztető gépen. Koraszülöttségéből kilábalva az édesanya azt hitte már túl vannak a nehezén, most már minden rendben lesz. 2007. november 5-én azonban rosszindulatú májdaganatot diagnosztizáltak a kisfiúnál.
|

 |
Krisztián 9 éves vese beteg kisfiú
|
|
Krisztiánnál 4 éves korában észlelték, hogy baj van.
A kisfiú egész teste feldagadt, beödémásodott. Sajnos azóta ez az ödémásodás többször is előfordult, az orvosok próbálják véglegesen meggyógyítani a fiút, eleddig sikertelenül.
|

 |
Miklóska kemoterápiás kezelést kapott
|
|
Miklóska panaszai 2007 októberében kezdődtek, amikor is a mindennapos fejfájás és hányás miatt a háziorvos a székesfehérvári kórházba küldte őt kivizsgálásra.
A kórházban szemészeti vizsgálatot rendeltek el, mely pangásos papillát mutatott. MR és CT készült, mely a hátsó, negyedik agykamrát kitöltő hydrocephalust okozó térfoglaló folyamatot írt le. 2007. november végén az Amerikai úti idegsebészeten eltávolították a daganatot.
|

 |
Dávid 3 éves mentálisan retardált kisfiú
|
|
Dávidka 2007-ben látta meg a napvilágot. Már a születése sem ment zökkenőmentesen.
Az orvosok a 29. terhességi héten, idő előtti burokrepedés miatt császármetszéssel kénytelenek voltak kivenni a babát.
|

 |
Tamás 3 éves down szindrómás kisfiú
|
|
Tamás a 35. hétre született 2555 grammal, császármetszéssel.
A terhesség zavartalan volt, így nagyon meglepte őket a hír a születést követő napon, hogy gyermekükkel nincs minden rendben.
|

 |
Májbetegséggel is küzd a 16 éves Katalin
|
|
Katalin májdaganatos lány.
Egy anyuka végső elkeseredésében fordult Alapítványunkhoz, hogy segítsünk Neki, és 16 éves lányának.
|

 |
A Down szindrómás Mátéka
|
|
Mátéka Down szindrómás kisfiú.
Máté Down szindrómával, és szívelégtelenséggel született. A kisfiú állapotából kifolyólag édesanyja 24 órás felügyeletére, gondoskodására van szüksége. A család szerény anyagi körülmények között, de a nehézségek ellenére szeretetben él.
|

 |
Milán 18 éves kamasz fiú Ewing Sarcomával
|
|
Milán betegségére 2007-ben derült fény.
A kivizsgálások eredményeképp az orvosok megállapították, hogy a fiú Ewing szarkómában szenved, és ennek megfelelően megkezdték kemoterápiás kezelését.
|

 |
Erik 13 éves beteg kisfiú
|
|
Három és fél éve diagnosztizálták Eriknél a Crohn szindrómát.
Ez a betegség az immunrendszer megbetegedése, amikor is a szervezet nem tud különbséget tenni a számára hasznos, és káros anyagok között.
|

 |
Virág 7 éves asthma bronchiale, rhinitis allergiás kislány
|
|
Virág 2010 közepén került kórházba klímaterápia céljából.
Mivel fulladásos rohamai voltak, ezzel a terápiával próbáltak javítani az állapotán. Bár tünetei enyhültek, folyamatosan gyógyszert kell szednie állapotának szintentartásához.
|

 |
József 13 éves agyvérzéses, agy műtétes kisfiú
|
|
József érmalformációs fejlődési rendellenességgel küzd.
Józsefnek az elmúlt években kilenc műtétje volt agyi erek vérzése miatt. Sajnos ezen beavatkozások során kigyógyítani nem lehetett a betegségéből.
|

 |
Gábor 13 éves epilepsziás, asztmás, szellemi fogyatékos, mozgássérült kifú
|
|
Gábor egészségesen született. Eleinte úgy tűnt minden rendben van, de hathónapos korában elkezdődtek vele a problémák.
Lázgörcs, vashiány, később asztma, majd epilepsziás görcsök alakultak ki. Nagyon gyakoriak a légúti fertőzések nála, melyek kórházi kezelést igényelnek.
|

 |
Sándor 13 éves hallás sérült és enyhén szellemi fogyatékos kisfiú
|
|
Sándor veleszületett rendellenességgel él.
Sándor egy 14 éves fiú, aki mindkét oldali nagyfokú halláscsökkenéssel, és enyhén értelmi fogyatékosan jött a világra.
|

 |
Barbara 2 éves nyaki fejlődési rendelenességel született kislány
|
|
Barbara édesanyja a szülést megelőzően volt genetikai tanácsadáson, így a szüléskor nagyon váratlanul érte a tény, hogy gyermekének gond van a gerincével.
A III-VI csigolyák magasságában nyaki fejlődési rendellenessége van. A kislányt ugyan előjegyezték műtétre, de még várólistán van.
|

 |
Vivien 6 éves agyi cystarendszerben szenvedő kislány
|
|
Vivien rendellenességgel született.
Az agya nem fejlődött rendesen, és egy nagy cisztarendszer is kialakult a kis fejében.
|

 |
Teodóra 9 éves vese beteg nephrosis syndromás kislány
|
|
Teodóránál 2010 októberében diagnosztizálták a súlyos betegséget.
A diagnózist követően átmenetileg intenzív osztályon is kezelték. A nephrosis lényege, hogy a vesén keresztül a beteg fehérjét veszít, így a beteg ödémás lesz, túlterhelődik a keringése.
|

 |
Dzsenifer súlyos vérszegénységben szenvedő 8 éves kislány
|
|
A kislány már 2004 óta gyógykezelés alatt áll.
Ez a betegség a vérképzőszerv rendellenes működése, amelynek során a vér oxigénszállító képessége nagymértékben lecsökken.
|

 |
Gabriella 11 éves fogyatékossággal született kislány
|
|
Gabriella már születésekor több betegséggel küzdött.
Siket, egyik hallójárata sem fejlődött ki. Enyhén értelmi fogyatékos, de szájpadhasadéka, keringési zavara, és mozgásszervi rendellenessége is van.
|

 |
Balázs 13 éves anyagcsere betegséggel született
|
|
Balázs Canavan leukodystrophiás fiú.
Balázs súlyosan értelmi fogyatékos, így magatehetetlen, folyamatos ellátást igényel. Sajnos nem ez az egyetlen betegsége, így ápolása még nehezebb.
|

 |
Valentin 17 éves nyirok eredetű rosszindulatú daganatos nagyfiú
|
|
Valentin nem először találkozott halálos kórral, amikor daganatot diagnosztizáltak nála.
Korábban már átélte nagyapja küzdelmét a tüdőrákkal, amely tragédia mély nyomott hagyott benne.
|

 |
Szilvia 14 éves hodgkin kór, nyiroksejt túlsúly betegségben szenved
|
|
Szilvia 2007 novembere óta beteg.
Ekkor diagnosztizálták nála a fent említett daganatos megbetegedést, amely a nyirokrendszerből indul ki.
|

 |
Krisztián 11 éves aktivitás és figyelem zavarokkal küzdő kisfiú
|
|
Krisztiánt és édesanyját 4 éves korában elhagyta az édesapja.
A fiút kicsit később pszichiátriára kellett vinni, mert depressziós, agresszív lett, és saját magára veszélyes módon viselkedett.
|

 |
Lacika a legfiatalabb szívátültetett
|
|
Lacika volt a legfiatalabb szívátültetett Magyarországon.
Lacika szívbetegséggel született, születése óta ritmusszabályozóra volt szüksége.
|

 |
Szabolcs 9 éves Perthes kórban szenvedő kisfiú
|
|
Szabolcsnál 2008-ban jelentkeztek először a csípőpanaszok.
Ekkor a szülei orvoshoz vitték, ahol kivizsgálták a kisfiút. Az eredmények azt igazolták, hogy a fiúcska combcsontjának vérellátása zavart.
|

 |
Nikoletta súlyos csontvelő betegségben szenved
|
|
Nikoletta 14 hónapos nagyon súlyos csontvelő betegségben szenvedő kislány.
Nikolettánál 6 hónapos korában fedezték fel a betegséget. Csontveleje elégtelenül működik, melynek következtében vérszegénysége van, fokozottan hajlamos a megfertőződésekre, és vérzékeny lett.
|

 |
Cintiának csecsemőkori agybénulása volt
|
|
Cintia 5 éves, csecsemőkori agyi bénulásból visszamaradt problémákkal küzdő kislány.
Cintia születésének pillanatától fogva küzd a betegségekkel. 850 grammal született a terhesség 30. hetében, így azonnal az intenzívre szállították, ahol lélegeztető gépre tették.
|

 |
Kristóf oxigén hiánnyal született
|
|
Kristóf 8 éves kisfiú, visszamaradott a fejlődésben.
Kristóf állapotának okát még nem állapították meg teljes bizonyossággal. Felmerült az oxigénhiányos születés, és a genetikai betegség is.
|

 |
Zsombor mozgásfogyatékos és epilepsziás kisfiú
|
|
Zsombor oxigénhiányosan született, több betegséggel is küzdő fiú.
Zsombor születésekor oxigénhiányos lett, nem vették időben észre a nyakára tekeredett köldökzsinórt.
|

 |
Tibor fejlődési rendellenességben szenved
|
|
Tibor koraszülöttként látta meg a napvilágot.
Szülei már a terhesség ideje alatt is tudták, hogy gondok lesznek a picivel, csak azt nem, hogy milyen mértékben.
|

 |
Viktória csontvelő transzplantáción esett át
|
|
Viktória neuroblasztómás kislány.
Viktória jókedélyű, életvidám kislány volt. Nagyon szeretett nevetgélni, beszélgetni, és „szerelmét” nézni a tévében, aki Troy volt a High School Musicalből. Mindössze 3.5 éves volt, amikor sápadt lett, étvágytalan volt, és egy ideje gyakran elesett.
|

 |
Hunor leukémiás kisfiú
|
|
Hunornál 2010 novemberében diagnosztizáltak ALL-t, vagyis akut limfoid leukémiát.
Ez egy vérképzőszervi daganatos megbetegedés, melyben a fehérvérsejtek nem fejlődnek ki megfelelően, és számuk meghaladja az egészséges vérsejtek számát.
|

 |
Andrea neuroblasztómás kislány
|
|
A picike Andrea már két hónapos korában megtapasztalta, hogy milyen súlyos betegnek lenni.
Ekkor diagnosztizáltak nála daganatot. Négyéves korára már túl volt néhány kemoterápiás kezelésen, egy tumor eltávolító műtéten és egy autológ csontvelő átültetésen is.
|

 |
István halláskárosodott fiú
|
|
István családjában sajnos nem ismeretlen a hallásprobléma.
A fiú állapota ellenére családja igyekszik mindent megadni neki, hogy teljes értékű ember válhasson belőle. Hallókészüléket visel, hogy jobban felfogja a körülötte lévő világot.
|

 |
Lászlónak gyulladásos betegség húzódott az agyára, időszakosan lebénult
|
|
László családja egy átlagos, kétgyermekes család, dolgozó szülőkkel, aranyos gyerekekkel.
Élték a kisgyermekes családok mindennapjait. Édesapa dolgozik, édesanya gyes-en a gyermekekkel. Mígnem egyik napról a másikra Lacika lebénult.
|

 |
Mihály enyhén értelmi fogyatékos, és halláskárosodott
|
|
Mihály egy aranyos, rendes kisfiú.
Édesanyja már korábban felfigyelt arra, hogy nem érti meg rendesen a dolgokat, és rosszul beszél.
|

 |
Norbert születése közben sérült kisfiú
|
|
Norbertnek már a születés is nagy nehézségeket okozott.
Miközben ő a világra jött, az orvosok küzdöttek mind az édesanya, mind a kisfiú életéért.
|

 |
Fruzsina teljesen vak lány
|
|
Fruzsina koraszülött volt.
Jobb szemére születése óta teljesen vak volt, bal szeme pedig rossz volt, így gyengénlátóként élte mindennapjait. Ennek ellenére általános iskolai tanulmányait integrált iskolában végezte.
|

 |
Vivien 6 éves súlyos gerincferdüléses kislány
|
|
Viviennél az iskolában végzett vizsgálatok alkalmával találtak furcsaságokat.
Tovább is küldték kivizsgálásra, amelyek végül megállapították, hogy a kislánynak 20 fokos, mindkét oldalra történő gerincferdülése van.
|

 |
Arnold fél oldalára bénult, és epilepsziás
|
|
Arnold élete nem könnyű. A négygyermekes család csekély anyagi forrásokból él.
Édesanyja egész nap vele van, mert fia folyamatos ellátást igényel, így képtelen munkát vállalni. A fiú koraszülött volt, de egyébként normálisan fejlődött.
|

 |
Gábor viselkedésproblémákkal küszködő fiú
|
|
|
Gábor szerető nagycsaládban él, és bár a szeretet nagyon sokat számít, sajnos nem old meg mindent.
Négy testvére van, édesanyja a gyermekekkel van otthon, míg az édesapa a környék kevés munkalehetősége közül próbál minél többet megragadni. A szülők mindent megtesznek gyermekeikért, és nagyon örültek, amikor végre sikerült saját otthont teremteniük maguknak.
|

 |
Auróra és Petronella fulladásos hörgőgyulladásban szenvednek
|
|
|
Auróra és Petronella családja nagyon nehéz helyzetben van.
Mindkét gyermek tartósan beteg, és emellett anyagi helyzetük is nagyon rossz. Mindketten már csecsemőként megtapasztalták a betegeskedés nehézségeit.
|

 |
Milán fulladásos légúti megbetegedésekkel küzd
|
|
|
Milán 5 és fél éves, gyakran van fulladással járó légúti megbetegedése.
Ez nagy gondot jelent a családnak, mert emiatt a kisfiú gyakran szorul kórházi kezelésre. Az aggódás mellett anyagilag is megterhelő számukra a sok utazás, kezelés.
|

 |
Fruzsina 15 éves súlyosan beteg lány
|
|
|
Fruzsinánál már csecsemőkorban megkezdődtek a gondok.
Már ilyen picinek agynyomás-fokozódása volt, majd hydrocephalus (vízfejűség) miatt VP shunt beültetést végeztek rajta. 12 éves koráig ezzel együtt fejlődése zavartalan volt.
|

 |
Rebeka 3 éves, genetikai betegséggel született kislány
|
|
|
Rebeka betegsége ellenére szerencsésnek mondható.
A nála észlelt betegséget ritkán veszik észre 2 éves kor alatt, viszont a gyógyulást hozó csontvelő transzplantációt el kell végezni 2 éves korig.
|

 |
Nikoletta 14 éves, szellemi fogyatékos lány
|
|
|
Nikoletta 14 éves, közepesen fogyatékos kamasz lány.
Betegsége miatt speciális nevelésre van szüksége, így speciális iskolába kell hordani. Viselkedése agresszív, és éjszaka nem szobatiszta, így pelenkázni kell.
|

 |
Bianka nagyon ritka genetikai rendellenességgel született
|
|
|
Bianka 2008-ban született. Fél éves volt amikor kiderült, hogy egy nagyon ritka genetikai betegséggel, béta-thalassaemiával született.
Ez azt jelenti, hogy a kislány szervezete nem termel hemoglobint, ami a vérben az oxigén szállításáért felelős.
|

 |
Nándika aplasztikus anémiában szenved
|
|
|
A 2001-ben született Nándika súlyos sárgasággal került kórházba.
Miután májgyulladása gyógyulni kezdett, a kisfiú testén mindenfelé bevérzések keletkeztek.
|

 |
Jázmin születésekor agyhártyagyulladást kapott
|
|
|
Jázminka egészséges, szép babának látszott egészen egyhónapos koráig, amikor is nagyon rosszul lett.
Mint a kórházba kerülése után kiderült, születésekor baktérium okozta gennyes agyhártyagyulladást kapott.
|

 |
Viktória testének felét égési sérülések borítják
|
|
|
Viktória 2005-ben lábain forrázás miatti égési sérüléseket szenvedett.
Összességében testének 50%-a égett meg. A balesetet követően plasztikai műtéteken esett át. Mivel még növésben van, folyamatosan plasztikai beavatkozásokra van szüksége.
|

 |
Milán asztmás kisfiú
|
|
|
Milánnál két hónapos korában kezdődtek a panaszok.
Normál ütemben fejlődött, átlagos gyermeknek tűnt, de a folyamatos légúti megbetegedései miatt sok vizsgálatot végeztek el rajta.
|

 |
Marcell súlyos epilepsziás csecsemő
|
|
|
A kisfiú olyan epilepsziás rohamokat kap, melynek kiváltó okát nem találják az orvosok.
Három hónapos korában kezdődtek a rohamok, azóta szinte megállás nélkül kórházban van.
|

 |
Bálint bőrbeteg és oxigénhiányosan született kisfiú
|
|
|
Bálint életvidám, mindig mosolyog, tele van szeretettel és huncutsággal.
Sajnos születése előtt két napig szennyezett magzatvízben volt, amit nem vettek észre az orvosok. Ez születésnél bekerült a tüdejébe.
|

 |
Zsombor epilepsziás fiú
|
|
|
Zsombor szerető és gondoskodó családba született.
Már érkezése előtt előkészítettek mindent jövetelére, megvolt mindene ahhoz, hogy harmonikus, nyugodt, szeretetteljes élete legyen.
|

 |