Gergely születése óta beteg Gergely születése óta beteg kisfiú. 2006. március 12-én született alig 840 grammal, koraszülöttként.
Születése után 27 napig volt lélegeztető gépen. Koraszülöttségéből kilábalva az édesanya azt hitte már túl vannak a nehezén, most már minden rendben lesz. 2007. november 5-én azonban rosszindulatú májdaganatot diagnosztizáltak a kisfiúnál.
Az édesanya ekkor nagyon összetört, ahányszor csak ránézett a kisfiára, sírni kezdett. Szerencsére összeszedte magát, és a család támogatásával sikerült feldolgozni a történteket. Gergely néhány hónapig kemoterápiás kezelést kapott a II. számú Gyermekklinikán, Budapesten, majd 2008. április 1-én megoperálták. Májának több, mint a felét eltávolították.
A műtét után kapott még egy blokk kemoterápiát. Havonta kell kontrollvizsgálatokra vinni a kisfiút, de úgy néz ki, hogy minden rendben van vele, nincs újabb daganat a szervezetében. A 2010-es záróvizsgálatnál sajnos kiderült, hogy a kemoterápia miatt a hallóidegei károsodtak, ezért hallókészülékre van szüksége.
A szülők életét teljesen megváltoztatta Gergely betegsége. Eleinte lelkileg is nagyon összetörtek, de a nagyszülők, testvérek támaszt tudtak nyújtani a kis családnak. Sajnos azonban anyagilag nem tudták őket támogatni, így nagyon eladósodtak. A kisfiú kezelése nagyon sokba került.
Gyógyszerek, speciális táplálékkiegészítők, és a rengeteg utazás, amit csak autóval lehetett megtenni Gergely kemoterápia miatt legyengült immunrendszere végett. A szülők, hogy fedezni tudják a kiadásokat, hitelt vettek fel, amelyet egyre nehezebben tudnak törleszteni.
A kisfiú nagyon szeret biciklizni, játékmotorozni, sétálni, labdázni, autózni, rajzolni, építeni, mesét nézni. Közérzete változó, ha éppen nem beteg akkor nagyon jól érzi magát, ha viszont beteg akkor nyűgös és nem hajlandó enni és inni sem.
Nagy segítséget jelentene a Gyermekmentő Alapítványnak, ha megtisztelne minket adója egy százalékával!
Az adó 1%-ról történő rendelkezés menetéről »itt« olvashat.
Ikt.sz.:103
Vissza a történetekhez
|