Fruzsina 15 éves súlyosan beteg lány Fruzsinánál már csecsemőkorban megkezdődtek a gondok.
Már ilyen picinek agynyomás-fokozódása volt, majd hydrocephalus (vízfejűség) miatt VP shunt beültetést végeztek rajta. 12 éves koráig ezzel együtt fejlődése zavartalan volt.
2008 őszén azonban változott a helyzet. Aluszékony lett, szédült, kettőslátása volt, így sürgősen kórházba került. Sclerosis multiplexre gyanakodtak az orvosok, ennek megfelelően gyógyszeres kezelést kapott.
Közben kiderült, hogy nagyméretű, a látóideget is nyomó agyi cisztája van, amit kórházba kerülése után két hónappal meg is műtöttek. Műtét előtt már ideiglenesen meg is vakult, és járásképtelen volt. Több felfekvése is lett, ez azt jelenti, hogy ahogyan sokáig egy helyben feküdt a folyamatosan nyomás alatt levő szövetek elhaltak, így az adott terület kisebesedett.
Ezek a sebek nehezen gyógyultak, volt amelyiket plasztikai sebészeti beavatkozással kellett ellátni. A műtét után sajnos nem jött teljesen helyre. Látása jelentősen romlott, az egyik szemmozgató ideg és a lába pedig részlegesen lebénult. A lábbénulás következményeként lábdeformitásai lettek, és részben ez is hozzájárult gerincferdüléséhez.
Fűzőt kell viselnie, ortopéd cipőt kell hordania, és rendszeresen gyógytornára kell járnia. Állapota miatt sok új eszköz kellene a mindennapi életéhez, látásának korlátozottsága miatt a tanuláshoz is speciális eszközökre lenne szüksége. Akadálymentesíteni is kellene lakhelyét. Egy borsodi kis faluban élnek, így a folyamatos Miskolcra utazgatás a kezelésekre, kontrollokra nagyon megterhelő számukra.
Fruzsina nagyon sok törődést igényel, így édesanyja nem tud munkát vállalni, a család nagyon szűkös anyagi forrásokból próbálja előteremteni a szükséges eszközöket, átalakításokat.
Sajnos egyedül képtelenek mindent biztosítani Fruzsina számára, ami az életkörülményeinek javításához kellene, ezért fordultak alapítványunkhoz.
Nagy segítséget jelentene a Gyermekmentő Alapítványnak, ha megtisztelne minket adója egy százalékával!
Az adó 1%-ról történő rendelkezés menetéről »itt« olvashat.
Ikt.sz.:133
Vissza a történetekhez
|