Andrea neuroblasztómás kislány A picike Andrea már két hónapos korában megtapasztalta, hogy milyen súlyos betegnek lenni.
Ekkor diagnosztizáltak nála daganatot. Négyéves korára már túl volt néhány kemoterápiás kezelésen, egy tumor eltávolító műtéten és egy autológ csontvelő átültetésen is.
A családot nagyon megviselte Andrea betegsége mind lelkileg, mind anyagilag. Lelkileg nehéz feldolgozniuk, hogy a kislányért folyamatosan aggódniuk kell, és az is nagyon megviselte őket, hogy a család szétszakítottságban élt több mint két évig.
Míg az édesapa Andrea testvérével volt otthon, édesanyja minden percet vele töltött a kórházban. Anyagilag azért mentek tönkre, mert a kialakult helyzet miatt egyik szülő sem tudott munkát vállalni, hiszen el kellett látniuk, felügyelniük kellett a két kisgyermeket, akik közül az egyik otthon, míg a másik kórházban tartózkodott. Már ott tartanak, hogy az édesapa segélyt sem kap, így csak az édesanyának a gyermekek után járó gyes-ből és családi pótlékból gazdálkodnak.
A transzplantáció után Andreának steril környezetre van szüksége. Az eljárás előtt immunrendszerét legyengítették, ezért otthonukat úgy kellett átalakítani, hogy az úgynevezett steril szobát biztosítani tudják a kislány számára. Ez ideális esetben egy olyan szoba, ahol a padló, a falak és a bútorok is könnyen moshatóak, jól fertőtleníthetőek, és el van szeparálva a család többi tagjának tartózkodási helyétől.
Andrea szülei csak úgy tudták ezt biztosítani gyermeküknek, hogy csepeli 55nm-es panellakásukat eladták, és Várpalotán egy pici 28nm-es házba költöztek. Annak ellenére, hogy ezt megtették máris el vannak adósodva, nagyon sok tartozásuk gyülemlett fel. Andrea betegsége rengeteg kiadással jár, emiatt a szülők helyzete egyre kilátástalanabb.
A kislánynak a steril szoba fenntartása a speciális tisztítószerek és a mindennapos takarítás miatt nagyon sokba kerül, ráadásul speciális étrendre is szüksége van a kemoterápia mellékhatásai miatt. Még sok-sok hónapba beletelik, mire Andrea teljesen felépül, immunrendszere megerősödik. Addig ezek a kiadások fennállnak, és persze a folyamatos orvosi ellenőrzés végett rendszeresen járnak kontrollokra is, tehát utazási költségeik is vannak.
Mivel a kislány szinte bármilyen apró fertőzéstől könnyedén megbetegedhet, az ilyen vizsgálatokra való szállítása kizárólag autóval történhet. A család már odáig jutott, hogy a közműszolgáltatók óraleszereléssel fenyegetőznek, és a házuk is veszélyben van, félő hogy azt is elveszítik.
Nagy segítséget jelentene a Gyermekmentő Alapítványnak, ha megtisztelne minket adója egy százalékával!
Az adó 1%-ról történő rendelkezés menetéről »itt« olvashat.
Ikt.sz.:137
Vissza a történetekhez
|