Alapítványunk egy újabb kis betegén segített, a 4 éves Dávidkán. A kisgyermek 29. hétre született, születése utáni második napon agyvérzést kapott, ezért sönt ültettek be neki. Majd a másik oldalra is be kellett neki ültetni egyet, továbbá négy végtagi hypotomiája van.
Dávidka sajnos nagyon sokat volt kórházban, alapítványunktól azért kértek segítséget, hogy ezen változtatni tudjanak, és többet lehessen otthon együtt a család. Ehhez ez oxigén palackra és egy AMBU szívóra volt szükségük, amit alapítványunk meg is vásárolt és elvitte a családnak.
Az édesanya nagy örömmel fogadta a Gyermekmentő Alapítvány munkatársait és nagyon boldog volt a segítségtől, mert így Dávidkát kevesebbszer kell majd bevinni a kórházba, mivel most már az édesanya is el tudja látni otthon a gyermeket bizonyos esetekben.
Munkatársainkat mélyen megérintette, hogy az édesanyának mennyire fontos Dávidka jólléte és hogy mindent megtesz érte. Ilyenkor érezzük mi is, hogy mennyire fontos a mi munkánk, és az hogy ezen a családon is segíteni tudtunk, az elsősorban az Önök adó 1 százalék felajánlásuknak is köszönhető.